Megszüntette a rendőrség a Pécsi Egyházmegye egyik papjával szembeni, kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt indított nyomozást.

Az Addikt című produkciót meghívták a kortárs magyar darabokat felvonultató Deszka Fesztiválra, így a művet pénteken Debrecenben láthatja a közönség.

A Baranya Megyei Vállalkozói Központ szervezésében április 1-jén, vagyis most szombaton lesz a megmérettetés, a szentlőrinci Kistermelők Házában.

Azonnali hatállyal felmentette a szolgálat alól a mohácsi plébánost Udvardy György, a Pécsi Egyházmegye főpásztora.

A rászoruló gyerekek a közelgő tavaszi szünetben is ebédelhetnek a menzán, ezt viszont a szülőknek kérniük kell

Pénteken, a Brodarics téri óvodába várnak kicsiket és nagyokat, a hagyományos rendezvényen

Az országban az elsők között bontottak szirmot a Tenkes-hegyen a fák

Áprilistól minden nap végigjárhatjuk a tanösvényeket, vagy válogathatunk az Ős-Dráva Látogatóközpont programjaiból

A városban egyre nagyobb az igény a telkekre, ezért két dávidföldi utcában is parcelláznak a közeljövőben.

Azonnali hatállyal felmentettek egy Baranya megyei papot.

Mohács önkormányzata idén is kitüntetésekkel kívánja elismerni azok munkáját, életpályáját, akik hozzájárultak ahhoz, hogy Mohács nevét megismerje az ország és a világ

Lejár a határidő. Ma még érvényesíthetik igazolványukat az őstermelők annak érdekében, hogy őstermelői jogviszonyuk folyamatos legyen és idén is értékesíthessenek.

Szemétszedési akciót hirdetett szombatra a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Kft.

A városban már sikeres az OVI-Foci program, a város több óvodájában, valamint Újmohácson és Szőlőhegyen is van már zárt, műfüves gyermek-foci pálya.